Kötelező elektronikus fizetés

Mint többek számára ismeretes, 2021 január 1-étől a 2005. évi CLXIV. kereskedelmi törvény módosításának keretén belül érvénybe léptették azt a rendelkezést, ami a pénztárgéppel rendelkező kereskedők számára kötelezővé teszi az elektronikus fizetési mód biztosítását a vásárlók felé. Ennek értelmében kötelesek legalább egy, nem készpénzes fizetési módot lehetővé tenniük; ide tartozik a bankkártya-terminál, a különböző alkalmazások, mint például a SimplePay, az azonnali fizetésre alkalmas QR-kódos beolvasás, stb.

A POS-terminál telepítésének költségéire 2021 június 30-ig vissza nem térintendő 80 ezer forintos állami támogatás vehető igénybe. Eme változtatás részleges indoklása mind a digitalizációs globális tendenciák, mind pedig a koronavírus-járvány okozta megváltozott fogyasztói szokásokban és biztonsági óvintézkedésekben keresendő.

Az Áfa tv. 166. § (2) bekezdésében foglalt feltétel teljesülése hiányában nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel tehetnek eleget az alábbi adóalanyok, illetve üzletek:
a) a gyógyszertárak,
b) a 2009. október 15. napján hatályos TEÁOR ’08
1. a 45.20 szerinti gépjármű-javítási, karbantartási,
2. a 45.32 szerinti gépjárműalkatrész-kiskereskedelmi,
3. a 45.40 szerinti motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmi, javítási,
4. a 47.1-47.7 és 47.91 szerinti kiskereskedelmi,
5. 49.32 szerinti taxis személyszállítási,
6. az 56.1 és 56.3 szerinti vendéglátási (kivéve a mozgó szolgáltatásnyújtási),
7. az 55.1-55.3 szerinti szálláshely-szolgáltatási (kivéve a falusi szálláshely-szolgáltatási),
8. 66.12 szerinti értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenységből kizárólag a pénzváltási,
9. a 77.1-77.2 és 77.33 szerinti kölcsönzési,
10. 86.10 szerinti fekvőbeteg-ellátási tevékenységből kizárólag plasztikai sebészeti,
11. 93.29 szerinti m.n.s. egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységből kizárólag táncteremi, diszkó működtetési,
12. a 95.1-95.2 szerinti javítási,
13. 96.01 szerinti textil, szőrme mosási, tisztítási tevékenységből kizárólag mindenfajta ruházat (beleértve a szőrmét) és textil géppel, kézzel mosási és vegytisztítási, vasalási,
14. 96.04 szerinti fizikai közérzetet javító szolgáltatási, és
15. 93.13 szerinti testedzési szolgáltatási tevékenységet folytató valamennyi adóalany, üzlet,
mozgóbolt, kivéve:
ba) a betétdíjas göngyöleget visszaváltó üzlet,
bb) a csomagküldő kereskedelem, kivéve annak nyílt árusítást végző üzlete, bemutatóterme,

bc) az ipari – kivéve élelmiszeripari – tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, ha termelő és értékesítő tevékenységét ugyanabban a helyiségben folytatja,
bd) a termelői borkimérés,
be) az utazási iroda, utazási ügynökség, turisztikai szolgáltató iroda utazási szolgáltatásai tekintetében,

c) a 2009. október 15. napján hatályos TEÁOR ’08 46.2-46.7 szerinti nagykereskedelmi tevékenységet folytató adóalanyok, üzletek, a kiskereskedelmi értékesítésük tekintetében.
A pénztárgép használatára kötelezett adóalanyok mentesülhetnek az online pénztárgép használata alól abban az esetben, ha a nyugtaikat számlakiállításával teljesítik és ezeket a PTGSZLAH nyomtatványon lejelentik az adóhivatal felé. Nyugta helyett kiállított számla esetében is biztosítani kell az elektronikus fizetési lehetőséget.

Vélemény, hozzászólás?